Ez is egy olyan filmnek indult számomra, mint a Mindenség Elmélete. Benedict Cumberbatch neve garancia a jó filmre, biztosan tudtam, hogy nem csalódok. Aztán alaposan felülmúlta minden elképzelésemet.
 Ez a film is igaz történetet ölel fel, a matematikus zseni Alan Turing életét, aki titkos megbízatásra jelentkezik, hogy egész pontosak legyünk az Engima, német kódíró masina feltörésére, amit addig lehetetlennek hittek, és a szövetségesek pont emiatt álltak vesztésre. Aztán jön Turing és megmenti a világot… aztán jutalomképp tönkreteszik az életét…


Történet:
Csak igazán nagy vonalakban szeretném bemutatni a történetet a lehető legkevesebb spoiler-el, Az viszont biztos, hogy ahogy a film én is fogok ugrálni egyes szálak között.

Adott egy zseni matematikus, akit gyerekkorában sokat bántottak az iskolában. Eleinte azt hiszi, hogy azért bántják, mert irigyek rá, hogy ő sokkal okosabb, mint társai. Aztán kedves barátja Christopher, rávilágít, hogy azért erőszakoskodnak vele, mert más, mert különbözik tőlük.

„Tudja, miért szeretik az emberek az erőszakot? Mert nagyon jó érzés. Az embereket az erőszak elégedettséggel tölti el. De, ha kivonjuk az elégedettséget. A tett... értelmetlenné válik.”

Számomra valahol innen indul ki a film, habár nem ezzel kezdődik, mégis ide csúcsosodik ki. Azonnal kifejtem, de előbb lássuk a történet szerkezetét.
Amellett, hogy betekintést nyerhetünk az iskolás Turing életébe, láthatjuk, ahogy hozzálát a kódfejtéshez, ahogy megnyeri a szövetségeseknek a háborút( kis túlzással igen!), és láthatjuk, hogy hurcolják meg. Három szál, kissé keszekuszán, furcsán összeollózva, aztán hirtelen egybeáll. Nem lesz szedett vetett puzzle darabok halmaza, amit odadobnak elénk, hogy rakjuk ki. Először annak tűnik, aztán mindent szépen megmagyaráznak, helyére kerülnek a miértek, és kerek egész lesz a dolog. Természetesen a nézőtől megkíván egy alapos figyelmi szintet, szóval, aki fáradtan ül be annak elhiszem, hogy elveszti a fonalat két vágás között.
Az első szál a kódfejtés és a háború megnyerése után zajlik. Turing házába betörtek, és valamit kerestek, de nem vittek el semmit. A rendőröknek végül nem lesz gyanús, csak egy nyomozónak, aki szimatolni kezd a férfi után. Szerintem zseniális a kezdés. Narrációval indít, Turing lefekteti a feltételeket. Kéri, hogy nagyon figyeljünk, mert nem ismétel meg semmit, nem magyaráz újra, és kér, hogy ne szakítsuk félbe, mert sok fontos részlet elveszhet. Ha nem tetszik a dolog, vagy nem értünk egyet fáradjunk ki. Ettől az egész annyira személyes lesz, mintha valahol a teremben ő maga is ott ülne, és néha - néha odatűzve egy mondatot meséli el a történetét. Zseniális felvezető, a néző azonnal bekapja a horgot, és a székhez tapad, szeme pedig a vászonra.
A második szál is hamar megérkezik. Turing vonattal az Angliai Bletchley Park nevű helyre tart, melyet rádiógyárnak álcáznak, de valójában ez a hely ad otthont az újonnan összeverbuválódott kódfejtő csapatnak. Turing nagyon nehezen illeszkedik be közéjük, kezdve azzal, hogy nem ő a főnök, ez már ad egy okot neki, hogy ne foglalkozzon velük, járja a maga útját, és dolgozik a saját tervein. Mindeközben a társai megadott módszer alapján próbálgatják a kódokat megfejteni napról napra. Igen napról napra, ugyanis ha éjfélt üt az óra, az aznapi munkájuk veszendőbe ment, mivel a németek pontban éjfélkor állítják át az Enigma kódrendszerét egy másikra, így az lekövethetetlen. Szóval harcolnak egymással magukkal és leginkább az idővel, néha még Turing-al is, aki nem épp csapatjátékos típus. Ez először abban a jelenetben mutatkozik meg, mikor el akarják hívni magukkal ebédre… nem megy könnyen… Még azt is kiharcolja egy idő után, hogy két embert, akiket nem tart megfelelőnek elbocsájtsanak, így eléggé kevesen maradnak, miközben az ezredes, aki olykor a körmük alá néz, még plusz nyomást is ad a nyakukba. Plussz csavarként szolgál mikor Turing-ot meggyanúsítják azzal, hogy ő egy szovjet kém, mert egy úgynevezett bill kódot találtak a körükben, de nincs rá bizonyítékuk, hogy Turing az, csupán zárkózott, magának való viselkedése, mely a kettős ügynökökre hajaz. Ez ad a filmenk némi krimi jelleget, és a néző azonnal elkezd azon agyalni, hogy ki lehet a tégla, mert nem tudjuk Turingból kinézni, hogy egy kém, egyszerűen nem hiszem, hogy rávitte volna a lélek. Ez a szál az első vonalhoz is visszanyúl, jóval később is gyanakodnak Turing-ra mivel minden aktája titkos, sőt nem is létezik a háború után, nem tudja bizonyítani senki, hogy a kormánynak dolgozott, ez is gyanakvásra ad okot a nyomozónak, aki Turing titkait hajkurássza.
Mivel az elbocsájtások után igen kevesen maradnak, Turing felvételt hirdet, új emberek után kutatva, akik profik kódfejtésben, mindezt egy egyszerűnek kinéző keresztrejtvény segítségével teszi, amit az újságban adnak ki. Természetesen miközben látjuk a csapatot dolgozni, bepillantást nyerhetünk a háború zajlásába is. Tengeralattjárók, bombázó repülők, tankok, régi felvételeket mutatnak, sőt Churchillt láthatjuk és hallhatjuk, vagyis egy szép vázként, vagy körvonalként még ott van a háború is, mely zajlik körülöttük, s amiben ők maguk szervesen nem vesznek részt, vagy talán azzal, amit csinálnak, épp ők azok, akik a háborút leginkább vívják?
A keresztrejtvényre sok megoldás érkezik, köztük egy ifjú hölgyé, aki eléggé elkésik a felvételi tesztről, melyet Turing szervez. Csak férfiak ülnek a teremben, mikor megérkezik Joan Clarke. Be se akarják engedni, mert az ajtóban álló férfi, akinél a jelentkezők listája van, el sem hiszi neki, hogy egyedül oldotta meg a rejtvényt, minduntalan titkárnőkhöz akarja irányítani, mert biztos benne, hogy eltévesztette a termet. Gusztustalan módon. Itt mutatkozik meg mennyire le voltak nézve a nők akkoriban, mennyire semmibe volt véve a tudásuk, és el volt könyvelve, hogy ők nem képesek férfimunkára. Azonban Turing beengedi a vizsgára, és már akkor ott játszik Alan szemében a kíváncsiság, hogy ez a nő vajon mit tudhat? Szintén egy keresztrejtvényt kell megoldaniuk, mindössze hat perc alatt. Joan-nak öt és fél percébe kerül mindez, így azonnal felveszik egy fiatal fiúval együtt. Mindez szép és jó, de Turingnak még ügyködnie kell a dolgon, mert Joan először visszakozik, mikor kiderül, mi is a munkakör, amit be kell neki töltenie. A szüleivel élő nő nem mer ekkora fába vágni, de Turing meggyőzi és biztatja, egyenesen kéri, hogy menjen vele. Végül meggyőzi és lassan elkezdődik közöttük egy különös, erős baráti viszony, melyet mindenki rendes párkapcsolatnak vél. Miután Joan megismerkedik a feladattal, majd jobban belelát Turing és társai mindennapjaiba is,elkezd azon dolgozni, hogy Turing-ot megszeressék a társai. A legaranyosabb (nekem ez a szó jut eszembe róla) jelenet, mikor kedveskedés gyanánt almákat ad a fiúknak, hogy kifejezze nagylelkűségét irántuk. Joan tanácsokat ad neki, szórakozni hívja őket, és lassan látszódik is, hogy kezdenek megbízni benne. Ez akkor látszódik meg, mikor az ezredes le akarja állítani Turing, akkor már megépített briliáns kódtörő gépét, ami addig a napig valami hiba folytán nem fejtett még meg semmit. Az ezredes kirúgja Alan-t, de a társai kiállnak mellette, utána pedig együtt kezdenek el dolgozni. Kis apró érdekesség, hogy Turing Christopher-nek nevezi el kódfejtő gépét…
A következő gond akkor üt be, mikor Joan-t hazaszólítják a szülei, mert nem tartják jó dolognak, hogy ilyen sok férfi közt dolgozik.( A kor hülyesége …-.- ismét) Alan ekkor találja ki, mi lenne, ha Joan-nek lenne egy férje, aki miatt ott kell, hogy maradjon vele… A jelölt pedig Turing maga. Megtörténik az eljegyzés, és egy pillanatra el hisszük az egészet, mikor is Turing odasúgja az egyik társának, hogy mi van akkor, ha Joan-t nem úgy kívánja, mint nőt… ekkor döbbenünk rá, mi is Alan nagy titka igazából, mire fel a furcsa viselkedés, a testtartás, beszéd, szóval minden értelmet nyer hirtelen, ami a karakter egészét illeti. Látszik, hogy szereti Joan-t, de nem úgy, szereti az eszét, szépnek tartja, szeret a társaságában lenni, beszélgetni vele, igazi lelki társak, de máshogy nem képes, nem tud igazán a férje lenni.
Igazán érthető a történet, ahogy így elmesélem, de mindeközben fut a harmadik szál is mely nem sok jelenet, mégis hangsúlyos, fontos, hogy megértsük főhősünket. Gyermekkori visszaemlékezései, rádöbbentenek dolgokra bennünket, és megértetnek dolgokat, ez is hozzájárul a nagy egész kép meglátásához.
 Végül elérkezik a pillanat, amikor sikerül egy váratlan ötlet miatt, úgy beállítani Christopher-t, hogy az aznapi kódokat le tudják fordítani, sőt egy éjjel alatt a csendes óceánon lévő összes hajó és tengeralattjáró helyzetét képesek bemérni. Ez azonban hatalmas felelősséget rak a kezükbe. Az egyik pillanatban rájönnek, hogy a németek meg fognak támadni egy civilekkel teli hajót, és azonnal cselekedniük kell, ha meg akarják őket menteni, de Turing leállítja őket, mivel, ha az akciót meghiúsítják, a németek rájönnek, hogy feltörték az Enigmát, és azonnal átállítják egy teljesen más rendszerre. Kénytelenek figyelni, és hagyni mindent úgy, ahogy van. Ez ellentéteket és vitát szül a csoportban. Turing Istent akar játszani? Vagy az egész csoport? Ki dönti el, ki élhet és hal meg? Milyen erkölcs alapján döntsenek? Ezrek és ezrek élete a tét, mégsem vesztik el a fejüket és logikusan kezdenek el dolgozni. Frissen szerzett hatalmukat arra használják, hogy válaszcsapásokat indítsanak, és segítsenek például a partraszállás megtervezésében. Tehát a több éven át zajló munkájuk meghozta a gyümölcsét. A munkájuk véget ért, mehetnek haza. Természetesen az MI6 emlékezteti őket, hogyha bárkinek is beszélnek arról, hogy mi dolgoztak itt valójában kivégzik őket. Végül utolsó feladatként el kell égetniük mindent.
Az első szál ott tér vissza ahol a film elején elkezdődött. Turing ül egy kihallgató szobában, a nyomozó megérkezik, és beszélgetni kezdenek. Az egyik legnagyobb tanulsága a filmnek itt hangzik el. Turing egy játék segítségével(imitációs játék) elmagyarázza a nyomozónak, mit gondol a másságról. Miért kell elítélni azt, aki egy kicsit is más, mint a többiek? Miért baj az, ha egyediek és különbözőek vagyunk? Miért kell, beállunk falanszterként a sorba? Nem kell, hogy számok legyünk a tömegben. Számomra ez a világ legnagyobb félelme és veszélye, a dolog, amitől a legjobban tartok, és leginkább próbálok elkerülni, hogy beolvadjak a tömegbe. Igyekszem valamivel kitűnni, és próbálok egyedi és megismételhetetlen lenni, mert egyenesen irtózom azoktól, akik ugyanúgy néznek ki, amiből rendre következik, hogy ugyanúgy gondolkodnak, éreznek. Egy egyedi eszményük, érzésük, gondolatuk nincs. Nincs saját véleményük, mindent a szájukba rágnak a TV, a rádió, vagy az interneten keresztül, minden megtervezett, elrendezett, megrendezett színjáték csupán. Ha pedig valakinek támad valami egyedi ötlete,vagy felemeli a hangját a séma ellen, azt azonnal elkezdik támadni. Miért? Mert félünk attól, amit nem ismerünk, és a félelmünkből adódóan védekezünk ellene, itt speciel támadással. Turing más volt, máshogy szeretett ember lenni, és akkoriban ezt keményen büntették. Választhatott, hogy vagy börtönbe megy, vagy hormonkezelést alkalmaznak gyógyszeresen. Az utóbbi mellett döntött, hogy otthonában újra építhesse Chrisophert-t. Ekkor látogatja meg Joan, akivel még a parkban összeveszett, mert Alan elüldözte maga mellől. Joan egy magába roskadt megkeseredett férfit talál, akinek az az egyetlen célja, hogy újra építse szeretett gépét. Ekkor jövünk rá, hogy hormon kezelik, ezért néz ki ennyire rémesen. Betegnek gyengének látszik, és lelkileg hihetetlenül kiszipolyozottnak tűnik. Mikor leülnek Joan-el beszélgetni ki is borul. Nem akar egyedül lenni, nem akarják, hogy a gépét elvegyék tőle, a magány gondolatától is összeszakad a lelke. Aztán Alan meglátja Joan új jegyűrűjét, eszébe jut, hogy végre a lány megkapta azt a normális életet, amelyet szeretett volna. Ekkor Joan elmondja neki, hogy ha Turing normális lenne, a világ sokkal kevesebb lenne, tudományilag is, és az emberek számát tekintve is hiszen:
„Néha épp azok, akikről senki sem hinné, hogy képesek bármire, tesznek elképesztő dolgokat".
Néha nem értjük a létezésünk értelmét, néha azt gondoljuk, ha mások lennénk, jobbak lennénk, elfogadna a társadalom, be tudnánk illeszkedni, szeretnének az emberek. De én nem akarok egysíkú, unalmas, és szürke lenni. Nem akarok beállni a sorba. Eredeti, és megismételhetetlen vagyok, és, aki ezért bántani akar, hát az a saját szegénységi bizonyítványát állítja ki magának. Hinnünk kell benne, hogy a világ kevesebb lenne nélkülünk. Ez az első lépés ahhoz, hogy különlegesek legyünk.

Végül tudjuk, hogy Turing öngyilkos lett, és meggyötörve halt meg, miközben annyi ember életét mentette meg, és előrelendítette a világ fejlődését is. A titoktartás miatt nagyon későn látott napvilágot a története, de úgy gondolom, ez a film méltó emléket állít, és tiszteleg nagysága előtt. A dolgot tetézi, hogy 2013-ban a királynő posztumusz uralkodói kegyelemben részesítette őt, munkája elismerése végett. Lehet, hogy ő ezt már nem élhette meg, de azt hiszem, ez akkor is egy igazán szép gesztus.

Színészek és karaktereik:


Jó pár oldalon keresztül tudnám dicsérni szívem második csücskét, de ezt ti is tudjátok. Azt azért akkor is kiemelném, hogy nem hiába az az Oscar és Golden Globe jelölés, bár ember legyen a talpán, aki választani tud Eddie és közte… briliáns alakítás. Az arcrezdülései, a hangja a testtartása, a szemének játéka. Főleg, amikor a végén sír a magány, s megkeseredettség miatt. Fenomenális. Én ezt már csak Benedict élménynek hívom. Ez az ember nem tud hibázni bármilyen karaktert is kell, hogy alakítson.

Keira Knightley is kellően szépet alakított szerintem. Az okos, feltörekvő nőt adja, aki bár a társadalom, és szülei nyomása alatt áll, mégis vágyik az ismeretlenbe, az izgalomra és végül nem retten vissza a feladattól. Hűen támogatja Turing-ot. Keira-nak mindig is volt egy kellemes arcjátéka, amivel szépen kifejezett minden érzést, és ezeket itt is jól használja szerintem. Jó látni, hogy ő is hozza a szintet, és fejet ugrik az elvárásokkal teli kalandba.

Mellékszereplők terén sem szenvedünk hiányt. Charles Dance, akit sokan jól ismernek a Trónok Harcából, itt is hozza a megszokott komoly, merev és szigorú karaktert, aki nem ismeri a nemet, mégis sokszor kegyelmet ad, vagy haladékot, mert át tudja látni a helyzet egészét. Nincs sok mimikai játék, de jelleme olyan tartást ad, úgy tud nézni jéghideg kék szemeivel, hogy szinte mi is félünk tőle, mikor a vásznon van, mert úgy hat sokszor, mint egy állandóan rosszkedvében lévő gonosz pedellus, aki csak keresztbe akar tenni mindenkinek… de nem, ő csak meg akarja nyerni a háborút, bármi áron. Hihetetlenül fegyelmezett, hatalmas az önkontroll. Masszív alakítás, egy masszív embertől.

Mark Strong, mint az MI6 egyik ügynöke kissé James Bond-osat játszik, de ettől eltekintve van létjogosultsága mindenképpen. Hátulról forgatja a szálakat, ahogy az neki pont jó, és ahogy annak lenniük kell. Rejtélyes, visszahúzódó, a háttérből figyelő karaktert ad, szépen, ahogyan azt kell, mégis érezzük rajta, hogy ő az új James Bond-ba akart volna castingolni, csak az még arrébb van.

Matthew Good, mint Hugh Alexander, Turing egyik társa pedig szintén egy zsenit alakít, de ő a szociális, a társaság központja zsenit hozza. Jóképű széfinúak tűnik, de eszével is képes hódítani, arról nem is beszélve, hogy azért jól egyben tartja a csapatot, bár Turing személyiségével eleinte nem tud mit kezdeni. Egy két dühkitörése arról számol be, hogy van ott némi felgyülemlett, kiadatlan feszültség. Matt nem kapott túl sok jellemmel rendelkező karaktert, de amit tud azt kihoz a szerepből, mondhatni Turing ellentéte, egyfajta görbe tükör, mivel látja milyen is kéne lennie, hogyan is kéne élnie az életét normálisan, és ezt mindet szépen visszakapjuk a színésztől.

Alex Lawther, mint a fiatal Turing. Jó ég ez a kis srác de hasonlít a fiatal Benedict-re! Nagyon ügyes kis ifjú színész, gratulálok neki, nekem nagyon tetszett. Nem volt idegesítő, az érzései nagyon őszinték voltak, látszott a beleélés. Csak így tovább!!

Hangulat/Képi világ:
Olyan, mint vártam. Rejtélyes, második világháborús légkör teljesen belengi, igazán odaszögez a vászonra, egy unalmas percet sem tudok megemlíteni. Némi humorával enyhíti a fezsültségeket, de nem csap át komédiába, az egyensúly teljesen rendben van.
A képi világ erősen ráerősít a hangulatra. London szétszedett belvárosa, a régi felvételek, mind mind ezt erősítik, hogy teljesen belecsöppenjünk a háború retteneteibe.

Zene:
Az első, kezdő zene valami fenomenális.(lent video) De az egész annyira odaillő, drámai, vagy szomorú, aztán vicces, pont jókor, pont jó helyen.

Rendezés/ Vágás forgatókönyv:
Sokaknak zavaró lehet a három szál közti ugrálás elsőre, de mikor megszokja az ember, akkor teljesen rendben van. Viszont van itt egy apróság. Egy barátnőmmel néztem a filmet, és ő hívta fel a figyelmemet egy zavaró tényezőre. Azt érzékelte, hogy minden sokkal hamarabb kiderül egy elejtett mondatból, vagy képből, mint ahogy az kellene. A szovjet kém kilétét ő például szinte azonnal megmondta, vagy sokkal előbb is rájöhetünk a kis kori visszaemlékezésekből, hogy Alan meleg. Tehát a film érthetetlen módon lelövi saját magának a poénokat, aztán a közönség szájába rágja, hogy értse. Ez talán a film egyik hibája, amit a jó vágás és rendezés, vagy a forgatókönyv átgondolása megoldhatott volna.
A párbeszédek nagyon jók, a szövegek kiválóan vannak megírva, mindenki úgy szólal meg, ahogy azt kinéznénk belőle. Alan dadogása is pont helyénvaló, még egy lapáttal rárak az amúgy is furcsa figurára.

Szinkron:
Simon Kornél ( Benedict Cumberbatch) igenis nagyon illik hozzá. Kiváló hanglejtésekkel, odafigyelt technikával, és átéléssel adja vissza a színészt, én meg voltam elégedve vele.
Zsigmond Tamarán( Keira Knightley) szintén érződik a profizmus. Beleélősen, átgondoltam adja a hangját Joan-nek. Nem is vártam tőle mást.
Szatory Dávid ( Hugh Alexander) a mostani mozik feltörekvő szinkroncsillaga pedig itt is nagyon ügyes. Komolyan kezdem megkedvelni a hangját. Úgy tűnik ő lesz Eddie Redmayne bejáratott szinkronszínésze, ami nem is baj, hiszen tényleg nagyon jól csinálja, amit csinál. Nem is tudom, hol bujkált eddig a figyelmem elől? :D
A szinkron szerintem tényleg nagyon tisztességesen van kiválasztva és kivitelezve nincs okom panaszra, köszönjük!

Értékelés, ajánlás:

Szintén a történelem nagy kedvelőinek tudom ajánlani, a második világháborús rajongónak meg kötelező. Nagyon jót lehet a témáról beszélgetni, de ha egyedül nézi az ember, szerintem akkor is hatalmas élmény, igazán megmozgató.

Történet: 10/10
Karakterek:10/10
Színészi játék: 10/9
Képi világ: 10/10
Zene: 10/10
Szinkron: 10/10
Vágás: 10/7
Rendezés:10/8

Én komolyan nem szeretem a horror filmeket, de ez valamiért (vagy inkább valakiért khmm... :D:D ) nagyon megfogott. Talán teszek egy kísérletet majd a megnézésére valakivel, aki bátor és megvéd X"D

Nem szeretnék ódákat zengni mennyire jó volt, ez a film…na, jó, egy kicsit... ;)

Mikor eldöntöttem, hogy beülök rá, már kissé elfogultan álltam hozzá, hiszen a Golden Globe díjas, és Oscar díjra jelölt Eddie Redmayne alakítja a főszerepet, aki az elmúlt hetekben a kis szívem csücske lett. A Szeretettel Hollywoodból című műsorban láttam vele interjút, ahol egyből átjött mennyire rendes, normális, nincs elszállva magától. Nagyon önzetlen, készséges, és hihetetlenül alázatos. Valljuk be, nem egy tipikus szépfiú, mégis olyan báj van az arcán, úgy sugárzik a szeme, hogy azonnal rabul ejtett. (Nem beszélve a vörös hajáról, szeplős arcáról, és zöld szeméről, de ez már csak hab a tortán :D) Felkeltette az érdeklődésemet, így azonnal kutatni kezdtem mikben is játszott ezelőtt, és nagy meglepetésemre benne volt a 2012-es Nyomorultakban, ahol Mariusként olyat énekel, és szintén olyat alakít, hogy „ ember legyen a talpán, aki megelőzi Eddie-t” !
Szóval igen, a nevével fémjelzett Mindenség Elméletéhez egyértelműen úgy álltam hozzá, hogy ez a film rossz nem lehet, sőt! Olyan témát dolgoz fel, ami alapjaiban változtatta meg az életfelfogásom, s ezt olyan módon mutatja be, amire még nem volt példa számomra. Már az előzetes, olyan érzelmi tölteted ad, ami mindenképp becsábítja a nézőt a mozi terembe, engem meg egyenesen becuppantott. Pár napja azt álmodtam, hogy a filmet nézem a moziban... Ez azért elég nagy jel, hogy most már el kéne menni, úgyhogy tegnap meg is tettem.
Nem tudom az egész történetet elmesélni, de szeretnék néhány jelenetet kiemelni.


 A májusbál nagyon egyszerű, mégis nagyon szép jelenetsorozat. Egyetemi bál pezsgővel, tánccal, tűzijátékkal, és ott ez a két gyerek, akik épp most szeretnek egymásba. Nagyon letisztult, nagyon szép. Stephen először nem is akar hallani a táncolásról, aztán ő maga kéri fel Jane-t, végül elcsattan az első csók is. Egy pillanatra el hisszük, nem lesz semmi baj és boldogan élnek, míg meg nem halnak, mint a mesében… mint a mesében…
 Sokan azt hisszük Stephen betegsége egyik percről a másikba ment végbe, de a film közben jöttem rá, hogy ez nem így van, ugyanis már a film elejétől kezdve van egy furcsa tartása, mozgása. A járása merev, szakadozott, a kéztartása görcsös, folyton remeg, szóval azt hiszem voltak előzményei. Aztán egy nap csúnyán elesik, és kórházba kerül. A kórházi jelenet legszívszaggatóbb része, mikor Eddie lila, bevérzett szemmel, és horzsolásokkal néz a kamerába úgy, mint egy elárvult kiskutya, mint akit jó alaposan megverek, mert hogyan is érezhette volna másképp magát? De az a nézés… emberek… ha láttatok már embert úgy nézni, hogy ott van benne az egész világ fájdalma, na ez az volt! A kórházban közlik vele a diagnózist, és hogy két éve van hátra. És mi az első kérdése? „ Az agy. Mi van az aggyal?” Ebből is látszik, hogy számára a legfontosabb az volt, hogy briliáns gondolatait megossza másokkal, és elsősorban, hogy befejezze a doktori disszertációját.
A krikett jelenet elképesztően felkavaró. Pár percig nézhetjük a beteg Stephen-t ahogy próbálja begurítani a labdát a kis krikett kapun, de az még akkor sem megy, amikor szinte már a kaputól pár centire kell betalálnia. Itt Stephen úgy néz Jane-re, mint aki meg akarja mutatni: „Látod mennyire béna lettem, erre sem vagyok képes, és innentől csak rosszabb lesz, miért vagy még velem?” Ezer és ezer fájdalmas kérdést lehet leolvasni az arcáról, és ez zseniális, szívfacsaró. Mindeközben Jane hajthatatlan, szinte már akkor elköteleződött mellette, szereti Stephen-t és mindent megtesz érte.
A leépülés következő fázisa, mikor Stephen már csak két bottal tud járni, s így megy be a doktorija védésére. Már nagyon lassan jár, a lépcsőről is csak csúszva, mászva tud lejönni otthonában, és a beszéd is nehézkesebbé válik. Arca lassan elveszti a mimikáját, de ő rendületlenül örül, mosolyog, nem vesz tudomást a betegségéről, és rendszeresen poénkodik, hisz ezt másképp, hogy lehetne túlélni?
Az első mécses akkor tört el, mikor az ünnepi vacsora közben Stephen látja, hogy barátai milyen gondtalanul tudnak megvacsorázni, neki viszont minden falatért meg kell küzdeni, hogy a szájába tudja tenni a kanalat. Egy idő után megunja, és felindul az emeletre. Bicegve, szinte rángatja a testét. A lépcsőn fokról fokra kell felkapaszkodnia a korlátba. A lépcső tetején kisfia Robert nézi végig, ahogy a szinte magatehetetlen apja próbálja felcibálni magát az emeletre. Annyira sokkoló, annyira megrázó ezt a küzdelmet végignézni. Szinte szeretnénk odamenni és segíteni akarunk, de nem tudjuk megtenni. Annyira kiszolgáltatott, annyira tehetetlen, és ő mégis küzd, és teszi, amit mg meg tud tenni. Úgy is, hogy lassan elveszíti a mozgás képességét, nem tud nyelni, lélegezni, arról pedig nem is álmodik, hogy végtagjait újra mozgásba hozhatja. És ekkor vágott pofon a film. Ott ültem a mozi teremben, ép, egészséges testtel. Szinte minden porcikámat meg tudom mozgatni, mégis a számítógép előtt ülök, mégsem mozgok eleget. Stephen-nek a teste gyengült le, nekünk pedig az akaratunk. Hány olyan ember van a világon, aki egész nap ül, pedig mindene mozog úgy, ahogy azt ő akarná? Stephen teste viszont már nem, pedig biztos vagyok benne, hogy rengeteget ábrándozott arról, milyen futni, milyen úszni, vagy csak egyszerűen sétálni a gyerekeivel, vagy a feleségével. Tehetetlenségre lett ítélve, kiszolgáltatottságra, de mi nem. Akkor miért teszünk úgy, mintha azok lennénk? Ép, egészséges szervezettel, miért ülünk bent folyton, és nem mozgatjuk a testünket? Mert, ahogy Stephen testét nem mozgatták az izmai, úgy bennünket nem mozgat meg az akaratunk. Rádöbbentem, nem vagyok képes így tovább élni. Változtatnom kell a hozzáállásomon, a nézetemen, és ehhez a film rendesen hozzásegített. Minden lépésemet meg kell becsülnöm, hogy képes vagyok rá. Hogy el tudok sétálni A-ból B-be, normálisan. Hogy mindent meg tudok tenni önmagam, meg tudok fogni mindent, el tudom mondani a gondolataimat. Megölelhetem azt, akit szeretek. Mekkora adomány ez? Nem szorulok senki segítségére az alapvető szükségleteimben, el tudok intézni bármit, mert az utolsó ujjpercemet is meg tudom mozdítani. Ezt meg kell becsülnünk, mert mi nem vagyunk tehetetlenségre ítélve. Képesek vagyunk mindenre, amit szeretnénk, bármit elérhetünk, ha akarjuk.

Ne felejtsük el, ez nem mese, Jane és Stephen szerelme nem épp a legstabilabb főleg, mikor már tolószékbe kerül, és Jane-nek kell gondoskodnia a gyerekekről és a férjéről is. Lássuk be, ez hatalmas teher. Ekkor ismerkedik meg Jonathan-el, a templomi kórus karmesterével.
Ha már templom. Nagyon érdekes, hogy Jane vallásos, hívő, Stephen pedig nem, sőt fizikusként tagadja a létezését, mégsem volt ez alapvető konfliktus közöttük, habár Jane néha próbálta a „jó útra téríteni”.
Szóval a fim egyik nagy meglepetése számomra Charlie Cox, aki az egyik kedvenc filmemben játszott a Csillagporban. Nagyon őszinte alakítást ad, és teljesen meglehet érteni a karaktert, hogy mit miért csinál. Próbál a Hawking családnak segíteni, közben pedig szeretne Jane mellett maradni, aki korán sem ellenszenves számára.

A film szintén borzasztó felkavaró része mikor sor kerül Stephen gégemetszésére, miután rosszul lesz az operában, és csak úgy maradhat életben, ha ezt a műtétet elvégzik, viszont így többé nem tud beszélni. Jane előtt ott állt a lehetőség, hogy megszabaduljon tőle, hogy leadja élete terét, hogy aztán együtt tudjon lenni Jonathan-nel, hogy Stephen-t megszabadítsa a szenvedéseitől, de ő mégis úgy dönt, nem enged, és elvégezteti a műtétet, mert „Stephen-nek élnie kell.” Hatalmas ereje van ennek a karakternek, miközben nagyon jól tudjuk, milyen súlyokat cipel, és sokszor elgondolkodunk, vajon melyik résznél adtuk volna fel. Nos, ő egyiknél sem. Ahogyan Stephen sem adta fel soha, és még a beszéd és írás problémáját is megoldották. Ekkor jött létre az a robotikus hang, amiről Hawking professzor a mai napig annyira híres.
Nos, mint említettem ez a történet nem tündérmese, így a vége sem happy end. Jane és Stephen végül elválnak, külön utakra sodródnak. Jane Jonathan-nel, míg Stephen az ápolónőjével alakít új kapcsolatot.
A film utolsó nagy jelenete mikor Stephen egy egyetemen tart előadást és megkérdezik tőle, mi az életfilozófia mely előre lendíti, hiszen ő nem hisz istenben. Ekkor láthatjuk, ahogy eljátszik a gondolattal, milyen lenne felállni a székéből, és felvenni a tollat, melyet az egyik diák leejtett előtte. Persze ez lehetetlen csak ábránd, Végül azt feleli: „Az univerzumnak nincsenek határai, ahogyan az emberi igyekezetnek sem lehetnek. Amíg van élet, van remény!” Ez számomra olyan örök, igaz érvényű mondat, mely alapjaiban fordított meg bennem mindent.

Végül Stephen-t lovagrendi kitüntetéssel jutalmazza meg a királynő melyre Jane kíséri el gyermekeivel. A film utolsó mondata, ahogy Stephen azt mondja Jane-nek a gyerekeire tekintve:
„Nézd, mit alkottunk.”
Semmi sem volt értelmetlenül, és ez Jane szemében is ott tükröződik. Nem bánt meg semmit, egy percet, sem amit vele töltött el az életéből, mert szívből szerette, elkötelezetten, híven, erősen.

A mű fizikai vonatkozásaihoz nem sokat tudok hozzáfűzni, mert nem értek hozzá, de amit elmagyaráztak az érthető és felfogható volt, ami azért fontos egy ilyen film kapcsán.

A zene kiváló, nagyon hangulatos melódiák összessége, pont akkor „csap” meg mikor a leginkább kell, a legmélyebb érzelmes részeknél. Külön kiemelném Jonathan zongorajátékát, ami gyönyörű.

A képi világ lehengerlő, minden a helyén van, pont ott van, ahol lennie kell. A színészek mindig pont olyan közelről olyan szögből vannak mutatva, hogy az a legjobban hasson.

A moziban szinkronosan volt szerencsém megtekinteni az előadást, nem is baj, nagyon kíváncsi voltam rá, melyik szereplő melyik szinkronszínész hangját kapja, és nem csalódtam. Mind Stephen, mind Jane hangja passzolt hozzájuk, és amit Stephen magyar hangja Szatory Dávid csinált, az nem kis teljesítmény úgy gondolom, főleg mikor már úgy kell szinkronizálnia, hogy alig tud érthető szavakat kimondani a professzor. Tahi Tóth László( Harry Potter-ben Piton) mondjuk kissé furcsa volt Lupin-nak de neki igazi komoly tanár hangja van, szóval egy szavam nem lehet :D Szóval meg vagyok elégedve vele. Ennek ellenére nagyon érdekel az angol, mert Eddie hangját ismerve, ő sem spórolja ki ezt az élményt.

Mint az elején említettem Eddie Redmayne tarol. Nem csodálkozom azon a Golden Globe-on, és az Orscar-on sem fogok, ha ő kapja. Nagyon szeretem Benedict Cumberbatch-et, a másik nagy esélyest, és biztos vagyok benne, hogy a Kódjátszmában is fenomenálisan játszik, de amit Eddie lerakott az asztalra, az leírhatatlan. Mikor még jár, mikor még nem beteg, tudjuk, hogy ő az, a színész, de amikor a kerekes székbe kerül, elfelejtettem, hogy ő játssza… Annyira beleélte magát, annyira jól adta át minden kis arcrezdülését a professzornak, hogy csak akkor jutott eszembe, hogy Eddie az, mikor visszatekerték az időt a film legvégén… Hihetetlen játék, „ Eddie Redmayne alakítása egy csoda!” Mondjuk az sem elhanyagolható tény, hogy szinte egy az egyben úgy néz ki Eddie, mint Stephen…:D:D Igazi hasonmások.

Felicity Jones is megérdemel nem kevesebb jó szót, mint Eddie. Jane karakterét remekül adja vissza. Erős, határozott,” ami mellett leteszi a voksát, amellett rendíthetetlenül kitart”. Persze láthatjuk, ahogy elbizonytalanodik, de végül akkor is talpra áll, és folytatja Stephen mellett, míg végül ő maga nem hagyja el. A színésznő bámulatos játékával ad át minden érzelmet, minden szavának, mozdulatának hatalmas tartása van. Életszeretete átragad a körülötte lévőkre. Akarata elsöpör minden akadályt.

A mellékszereplők sem utolsók. Viszont láthatjuk a Harry Potter-ből jól megismert Lupin professzort, alias, David Thewlis-t, aki Hawking egyetemi tanárát játssza, később pedig kollégáját, és kedves barátját, aki segíti őt a szakmai úton. De megemlíthető még Stephen legjobb egyetemi barátja Brian vagyis Harry lioyd, aki egyáltalán nem hagyja el Stephent, nem nézi le, ugyanolyan emberként kezeli, mint a többi barátját, sőt lelkesen rajong a munkásságáért, s együtt örül sikereinek.

A film abban hibázik, hogy csak az elején írja le a pontos időt és helyszínt, utána csak azt látjuk, ahogy potyognak a babák, a színészek ráncosodnak, de nem vagyunk tisztában vele, hogy mennyi év telik el is pontosan, ami kissé zavaró.

A rendezés az előbb említett időérzéketlenség miatt kissé furcsa, de mindent egybevéve nagyon szép munka, egyenletes, nem kesze-kusza, jól érthető minden. Köszönjük James Marsh csak így tovább!

Ettől eltekintve számomra mestermunka az egész. Teljes, egész kerek, pont így jó ahogy van.
Kissé lelombozó volt, azt látni, hogy a mellettem ülő emberek unnak egyes jeleneteket, mert a mai moziba járó népséget az akciós, lövöldözős filmek érdeklik. Én minden képkockáját szerettem, erővel, és reménnyel töltött el. Buzdít, motivál, egyszerűen több lettem tőle.

Tegnap volt lehetőség írni facebookon kérdést Eddie-nek. Nem tudom mennyire volt igaz az, hogy ő válaszolt, vagy mi alapján választotta ki a kérdéseket, nem tudom. Én is kérdeztem tőle, de pont kicsúsztam, és nem is biztos, hogy eljutott volna az én kérdésemig. Nem is baj. Mert nem tudom írásban átadni azt a hálát, amit érzek. Nem tudom eléggé megköszönni az élményt. Hiszem, remélem, hogy egy nap személyesen is elmondhatom neki, mennyire köszönöm!

Értékelés:
Mindenképp ajánlom ezt a filmet azoknak, akik szeretnek kicsit lelassítani, elgondolkodni, meditálni dolgokon, mert ezt itt megtehetik. Illetve azoknak, akik szeretik az életrajzi drámát, vagy az élet által ihletett történeteket. Nem fognak csalódni!

Színészi játék: 10/10
Képi világ: 10/10
Zene: 10/10
Operatőri munka: 10/9
Szinkron: 10/10
Vágás: 10/8
Szereplők: 10/10
Színészek: 10/10
Történet:10/10
Rendezés:10/9

Ez most csak egy gyors kis szösszenet lesz, egyszerű élménybeszámoló.
Nem tudom, ismerős-e valakinek, az, ha egy ember retteg a tűtől, tűszúrástól. Ha már csak a gondoltaába, vagy említésébe is beleszédül, elfehéredk. Nos, ilyen lennék én is. Az egyszerű oltástól kezdve, a vérvételen át, csak, ha már "meglobogtatnak" előttem egy injekciós tűt rosszul vagyok. Nem tehetek róla ez van, mindenkinek van ilyen dolga, más a pókoktól fél, én tűktől. Az egy dolog, ha valaki fél, az meg egy másik, hogy egy jó ügy érdekében, félretudja tenni a félelmét, és önként meg tud tenni valamit.. A tegnapi nap egy ilyen volt számomra. Bátorságpróba, ha úgy tetszik. Előző este lefekvés előtt borzasztó sokat vívódtam magamba, mivel szombaton nem csak a véradás volt programba, hanem igazából egy egészségnapon vettem részt az Akuna cégnél.(Erről később:D) A lényeg, hogy rettegtem attól, hogy odakerülök, és megszúrnak, másrészről pedig az volt bennem, hogy a levett véremmel, három másik emberéletet tudok megmenteni. Ki tudja, ég óvjon, de eljöhet a napja, hogy az én szerettemnek lesz rá szüksége, és akkor nagyon jó érzés lesz, hogy valaki adott, és ezáltal ő megmenekülhetett. Ez pörgött a fejembe, és másnap végül meghoztam a döntést, hogy igenis bátran odaülök, és megteszem ezt az áldozatot, véghezviszem, ezt a semminek látszó küldetést. És, hogy mi a jutalom? Az arannyal futtatott vércsepp alakú kitűzőn, étkezési utalványon, oklevelen kívül, tiszta lelkiismeret, megkönnyebbülés. Aki ott volt láthatta, hogy ez akkor ki jött rajtam, megkönnyebbültem. Büszke voltam magamra. Baromi hétköznapi, egyszerű dolognak hittem, de akkor a nővér odajött, és azt mondta: " Most már te is egy néma hős vagy!" És annak is éreztem magam.nem tudom kihez jut el a vérem, mire használják majd, de tudom, hogy tegnap jót cselekedtem, és odafönt is büszkék rám. Ezek után pedig mindenkit arra buzdítanék, hogy amikor csak tud, és engedik, tehát alkalmas rá, adjon vért, mert nem csak, hogy egészséges (férfiaknak leginkább!) de a lelki békénkhez rengeteget tud hozzáadni.
 Remélem mindenkinek meghoztam a kedvét a véradáshoz! Éljen a jó egészség! :3
Ui: Ehhez most nem igazán találtam megfelelő dalt, legközelebbre hozok :)

Üdv mindenki!
Igen jó pár hete rám lehetne nyomni a missing címet, és ez annak az oka, hogy alig volt olyan nap amikor itthon meresztettem a hátsófelem és ennek eredményeképp nem igen volt időm, vagy erőm a gép előtt pötyögni. Most itt az alkalom. 

A probléma ezzel csak az, hogy rengeteg írnivaló, megosztani való élmény halmozódott fel, amit úgy döntöttem nem fogok az elejéről elmesélni. Lehetetlen, ennyit nem. Szívesen megosztanám de elég sok posztba kerülne, és nem érném magam utol.
Lényeg a lényeg: Visszatértem, legközelebb aktuális élménybeszámolót közlök hétfőn, miután hazatértem a jó Ceglédről.
Addig is fogadjátok sok szeretettel azt az élményt amiről nem tudok nyolc és fél órát beszélni, de pont annyit, hogy egy szép kis bejegyzést kitöltsön.
Coming soon. Ne menjetek sehova! Hamarosan,érkezem vele ;D


Ui: Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó...de nem akkor, ha a fél írásod amit két óra alatt írtál, elszáll az éterben..azt hiszem kicsit kések sorry... ^^"""

Igen, ezt is megéltük, elérkeztünk az első különkiadáshoz, az első filmkritika, filmélmény beszámolónkhoz.  Korábban ígértem egy Csodálatos Pókember 2 kritikát, de attól még mindig annyira sokkos állapotban vagyok, hogy körülbelül egy mondatot sikerült világra hozni belőle, és az valljuk be nem sokra elég.

Na de, itt van nekünk a következő MARVEl-es gyöngyszem, amit már sokan nagyon vártak, köztük én is, mivel az első részt a The First Class-t nagyon szerettem, és már mindenki ki volt éhezve egy hasonlóan jó X-men filmre. És alaposan meg lettünk etetve egy időre.
Kezdjünk mindjárt a történettel:
Már az alcím is azt sugallja, hogy valami időutazós történetet kapunk, de azért egy egyszerű vissza a múltba dolognál ez bonyolultabb. Itt a jövő(az az a jelen) egyszerre él azzal a múlttal, ahová Farkast ( Hugh Jackman) visszaküldik, jobban mondva a tudatát, mert a teste még mindig a jelenben van. Logan 1973-ban ébred az akkori testében, azonban tudatában ott a feladat, amit végre kell hajtania. Meg kell keresnie X professort (James McAvoy),Magnetot( Michael Fassbender), és a meg kell állítaniuk Mystique-t (Jennifer Lawrence), hogy ne jöhessen létre az a jövő, amiben rengeteg barátjuk meghalt, és ő maguk is halálra vannak ítélve. Számomra nagyon kerek a történet, jól fel van építve, a storyline jó hatással van a karakterek jellemfejlődésére, az időutazás jól ki van találva, nagyon ötletes. És úgy az egésznek van értelme, vannak okok, érvek és ellenérvek. Amire nagyon oda kell figyelni, hogy nagyon oda kell figyelni. Úgy értem sok információ van itt is, és lehet, könnyen elsiklunk valami felett, ezért érdemes minden képkockát jó alaposan megnézni. Aki szereti az alapanyagot, annak hatalmas élmény lesz a történet, mert rengeteg karaktert megmozgat, a mutánsok végzetéről van szó, így nagy súlya van a történetnek, ami érződik is az egész filmen.(Bővebben találtok utalásokat, lent a történetre is, de nem akarok sok mindent lelőni)
Történet: 10/9

Kezdjük a karakterekkel, és az őket alakító színészekkel:

Farkas alias Hugh Jackman még mindig teljesen Farkas. Kinézetben, stílusban, még a beszéde is Farkasos. Laza, erős, céltudatos, de van itt egy plusz jellemvonás is. Azt vettem észre rajta, hogy elkezdett gondoskodó is lenni.(láttuk már ezt vadóccal szemben, de ott nem éreztem olyan erősnek sokszor, mint itt- vadóccal szemben csak aggodalmat érzett) Olyan bábáskodó, ami nagyon tetszik. Mikor elkezdi összerakni a csapatát, mikor segít Xavier-nek visszanyerni az erejét. Ez talán annak is köszönhető, hogy a tudata idősebb, több tudással van töltve, mint a fiatal X professoré, így Farkas bölcsebbnek hathat. Most ő az, aki vezeti a professort, és látja el jó tanácsokkal, nem pedig fordítva, és ez nagyon jól működik.

A Fiatal X professor, (James McAvoy) és az idős (Patrick Stewart) szinte tényleg egy és ugyanaz. Valóban el hisszük, hogy ugyan az az ember játssza el a karaktert, csak más idősávban, és ettől nagyon egyben van a film. Ha jobban megnézzük a két színészt, valóban hasonlítanak egymásra.(gondolok itt az arcvonalra, a szájra, az orra- nem a haj az az nem…) és nem csak külsőleg, de a belső tulajdonságokban is egyeznek. Csak míg a fiatal tapasztalatlan, fél a saját erejétől, addig az idős, sokat megélt bölcs, ezért az idős professor tudja múltbéli énje hibáit, így megpróbál neki segíteni, hogy legyőzze képességeitől való félelmét. Valamint ahogy az idős Xavier, úgy a fiatal is kiáll azon ügy érdekében,hogy mutánsok és emberek képesek békében együtt élni. James McAvoy remekül hozza a nemtörődöm, semmi nem érdekel, már úgyis mindent elvesztettem, befelé forduló, lassan függővé váló fiatalt, aki fél a saját képességeitől. Ordított róla a rettegés, de közben a harag is fortyogott benne, és később az akarat, hogy megváltoztassa a saját jövőjét. Miután találkozik saját magával, már nem akar többé félni, akarja a változást, már tudja, mit kell tennie. Patrick Stewart, pedig még mindig kiválóan az igazi X professort adja. Idős, bölcs öreg, aki sokat törődik a „gyermekeivel” és azok jövőjével. Belátja, hogy a túlélésért össze kell fognia azzal, akivel szinte egész életében ellenségek voltak, de a közös cél elérése fontosabb,mint a konok büszkeség.

Ezt az idős Magneto vagyis Ian McKellen is belátja. A színész olyan Magnetot alakít, akin látszódik mennyire meg gyötörte, amin keresztülment, ahogy látta mutáns testvéreit a halálba hullni, miközben ő nem tudta megállítani mindezt. Már nem akar harcolni a saját igazáért, mert már nincs értelme, már csak egyetlen célja van, hogy a jövő, amiben él ne létezzen többé, mert nem tartogat nekik mást, csak kínt, és halált. A fiatal Magneto az az Michael Fassbender a múltban viszont, még mindig zsarnokoskodó, ráerőlteti másra a saját igazát, elveit, és lenézi az emberiséget. Ezt a színész profi alakításával remekül bemutatja. Arca dühöt, elszántságot tükröz, nem ismer kegyelmet. Ugyan elsőnek azt színleli, hogy együtt működik Charles-ékkal, később a saját maga módszerével kívánja megváltoztatni a jövőt, ezzel is kinyilatkoztatja, hogy ő a maga ura, nem hallgat senkire, még a legjobb barátja Xavier szavára sem, nem hogy egy szinte idegen mutáns, Farkas jó szándékú tanácsára.

Mystique karaktere is először ilyen. Kijelölt magának egy utat, és eleinte senki sem tudta róla letéríteni, azonban fogadott bátyja felbukkanása, majd szerelme fellépése is ide-oda terelgeti ezen az ösvényen, és végül meg is állítják, hogy ne következzen be a végzetes tett, ami a sötét jövőhöz vezetett. Jennifer Lawrence remekül alakítja az akadályokat nem ismerő, alakváltó lányt, aki mindenféle veszélyes helyen képes beépülni, csak azért, hogy kiszemelt áldozatához közelebb kerülhessen. Ugyanakkor szerettei felbukkanása kibillentik a lelki egyensúlyából, elhatározása meglágyul, és végül enged nekik. Úgy hiszi, a cél, amit kitűzött maga elé, helyes, jó irányba viheti a mutánsokat, de nem gondolkozik előre, nem számol a következményekkel. A film előrehaladtával egyre jobban látszódik rajta a vívódás, a lelkében megélt harcok kivetülnek, de csak az utolsó pillanatban látja be, céljai kudarcba fulladtak, tervei hibásak voltak.

Ugyanilyen hibásnak mondhatók Bolivar Trask tervei is, aki mutáns kísérletek által létrehozott, robotokkal akarja megvédeni az embereket a veszélyesnek ítélt mutánsokkal szemben. Trask rendíthetetlenül hiszi a mutánsokról, hogy veszélyesek, kiszámítatlanok, nem lehet velük együtt élni békében, és csak az ő terméke nyújthat megoldást, és megfelelő védelmet. Egy fordított szemszögből látja ugyan azt a szemléletet, mint Magneto, csak ő a mutánsokat irtaná ki. Új ellenségnek nevezi őket, akiket soha nem lehet eléggé kiismerni. Az ő kreálmányai miatt jön létre az a jövő, ahol a mutánsok közellenségekké, és irtandó fajjá válnak. Mindeközben csodálója is a mutánsoknak, sokszínű emberfeletti képességeik miatt, és megszállottan vágyik arra, hogy kísérletezzen velük, és gépeit tökélyre fejlessze általuk. Leginkább Mystique alakváltó képességeire fáj a foga, mert ennek az erőnek a birtokában a robotok legyőzhetetlen fegyverekké válhatnának. Peter Dinklage meglepő aprólékossággal kidolgozva viszi vászonra ezt a karaktert. Mivel a színész nem túl magas (aki nem tudná egy törpenövésű férfiról beszélek, lásd: Trónok Harca: Tyrion) ezért úgy vélhetjük, egy mutáns számára nem nyújthat nagy fenyegetést, azonban pont itt mutatkozik meg az emberi hatalom ereje. Nem számít ki milyen magas, az a lényeg, hogy mekkora hatalom, pénz és milyen összeköttetései vannak a felsőbb hatalmakkal, itt például magával az amerikai elnökkel. Ez a mai életben is így van. Csak az alkalomra várt, hogy elővezesse terveit az elnöknek, aki egyértelműen látszódó félelme által engedélyezi is a robotok elkészítését. Peter Dinklage egy igazi ravasz, megátalkodott kis miniboss a történetben. Látszik rajta az elszántság, hogy minden erejét képes felhasználni, minden befolyását latba veti, csakhogy kiirtsa a mutánsokat. A színészi játék azért kiváló még, mert egyszerre tudja megeleveníteni arcán a félelmet, és a csodálatot, mikor mutánst lát.

Evan Peters karakterét ajánlanám mindenki figyelmébe még, vagyis az ifjú Quicksilver-t.(Higanyszál) Ez a karakter hihetetlenül laza, fiatalos, energikus. Már csak mutáns erejéből kifolyólag is, mivel elképesztően gyorsan tud futni, mozogni. Olyannyira, hogy képes annyira gyorsan mozgatni a kezét, hogy puszta vibrálással is kitör egy vastagabb üveget. Vagy, hogy saját magával ping-pong-ozik. A kleptomániájáról ne is beszéljünk…
Evan remekül hozza a laza, emberfeletti gyorsasággal bíró srácot, aki mindig bajba kerül, de ő ezt imádja, és látszik rajta, hogy a nagyobb balhé után sóvárog, ezért keresi mindig a bajt, de mindig nagyobb és nagyobb kihívásra vágyik. Ekkor toppan be hozzá Farkas, Xavier, és Bestia, akik felkérik, hogy törjön be a Pentagonba. Úgy tesz, mintha nem érdekelné, a dolog, de ennél nagyobb kalandot nem is kívánhatott volna magának. Izgatott mosoly, csillogó szemek, egyedi stílus, és ámulatba ejtő képesség. Így lesz egy mellékszereplő hirtelen a Tumblr, és szinte minden rajongó kedvence. A legjobb jelenetet adja a filmben, amikor egy lazulós számra,(előző bejegyzés alján meghallgatható!) "végigfut" a teremben ahol vannak, de ő maga úgy érzékeli a dolgokat, mintha csak sétálna. Hatalmas jelenet, mind poénforrás terén, mind látványilag is kifogástalan.

Másik kedvencünk a kék szőrös fickó vagyis Nicholas Hoult karaktere Bestia. Hank Xavier-el maradt a birtokon,ahol nemrég, beindították az iskolát, de a háború miatt a diákok és tanárok elmentek,Xavier pedig maga alá került. Hank nem tehetett mást, minthogy ott maradt mellette, hogy segítse az életét. Szérumját átalakítva megoldást talált a professor lebénulására. Hű társa, aki óvja a betolakodóktól, zaklatóktól. Eszével, és olykor előjövő testi erejével próbál Charles segítségére lenni. Nicholas Hoult, szépen formálta meg a mutánst, aki hű barátjához, boldogan vág bele a kalandba, ugyanakkor aggódik érte, és Raven-ért. (Mistique) és persze a saját jövője miatt is. Fontos a jelenléte, többször is ő adja az akció egyik felét. Jól kialakított szereplő.

A következő Bingbing Fan karaktere az az Blink, aki mindenfelé bíbor lila térkapukat képes nyitni. Blink karakterén nem sok érzelem látszódik meg, de ami miatt megemlítem az az ereje. Hihetetlenül látványos, erős képesség, amivel megvédheti társai életét, és túljárhat ellenségei eszén, persze nem sokáig… Blinken az elhivatottság látszik, hogy ami az erejéből telik, védje megmaradt barátait. A színésznő remekül mutatja ezt meg. Kinézete nagyon passzol a karakterhez, és annak erejéhez.

Az utolsó- és ez vicces, hogy pont az utolsó helyre sikerült raknom- Ellen Page karaktere, aki nélkül nem tudtak volna visszamenni a múltba, az ő ereje mentette meg őket. Shadowcat át tud menni a falakon, tárgyakon, és arra is képes, hogy tudatokat visszaküldjön a múltba pár órával, nappal, héttel, vagy hónappal. Arra azonban nem is számított, hogy valakit évtizedekkel kell visszaküldenie, ami neki és az alany számára is nagyon megterhelő, de Kitty nagyon kitartó, még akkor is, amikor Farkas kibillen az állapotból, és adamantium karmával megsebzi a lányt, persze véletlen. Továbbra is fenntartja a kapcsolatot, mivel tudja, ha feladja, az mindegyikük halálát okozza majd. A színésznő szépen hozza az erős, de meggyötört karaktert, aki fél, de kitart az ügy mellett, amiben hisz, és ami a feladata.
Van még itt nekünk Jégember, tűzember, megacélosodó ember, de sajnos ők nem szerepelnek annyit, hogy lehessen róluk beszélni, még Ciklonról (Halle Berry) se tudok annál többet mondani, hogy van, szór pár szép villámot és sajnos ennyi. Szeretem Stormot, elnéztem volna még, de talán most csak ennyi volt a létjogosultsága. A többieknek is csak az akcióban van szerepük, persze ez is nagy szó, mert nagyon látványos, epic harcokat láthatunk, amik mindenképpen dobnak a hangulaton.

És hol a fő gonosz? Ki az igazi nagyágyú? Ki az, akitől rettegnünk kell, és akivel szembe kell szállniuk a mutánsoknak? Az az igazság, hogy nagy főboss nincs. Az maga a jövő, amiben élnek, ami létrejött, és amit meg akarnak változtatni. A jövő sötétségének súlya minden karakter vállán ott van, lebeg felettük, fenyegetve őket, hogy talán elkerülhetetlen az, ami bekövetkezhet, és nem lehet megváltoztatni. Erre tesz utalást Bestia is mikor azt mondja, hogy a folyóba dobott kő nem fordítja meg a folyó irányát, azonban Farkas és Xavier nem értenek vele egyet. Sokkal ijesztőbb, és veszélyesebb ellenség a komor jövő így, mintha egy ember, vagy bármilyen lénnyel állnának szembe, sokkal megfoghatatlanabb, ezért rettegünk tőle, ezért van akkora súlya.

Összegezve:
Rengeteg megszokott, jól megformált karakter, mély, tartalmas üzenettel, jól felépített jellemmel.
Karakterek és színészeik: 10/9

Következzenek a film technikai dolgai:
Az operatőri munka remek, az animációk szépen vannak kidolgozva (pl jégembernél nagyon jól néz ki a jég, nagyon élethű), nem zavartak egyáltalán. A zene már megint fantasztikus lett. Stílusos korhű, nagyon megragadó, és pontosan ott drámai ahol kell. A díszletek kifogástalanok, a jelmezek, arcfestések, parókák is teljesen a helyükön vannak. Nem igazán tudok a technikai oldalba belekötni, minden szép, a helyén van, és nagyon látványos.
Technikai részletek: 10/10

Összegzés:
Nekem úgy kerek ez az egész, ahogy van. A történet kapcsolódik az előző filmhez, pedig a múltból kellett visszamenni oda, ahol abbahagytuk. Nem volt lyukas, nem merültek bennem fel eget rengető kérdések. Csak akkor tud ez előjönni, ha valaki lemarad a történetszálon, és nem figyel, mert akkor bőven el lehet veszni, hogy akkor most ki, miért, és hogyan és merre és stb…
Nagyon jó X-men film, talán az összes közül ez volt a legjobb, legkerekebb, legdrámaiabb, mivel nem volt konkrétan fő gonosz, egyedül a jövő fekete fenyegetése, és maga az emberi ostobaság ami gonoszul rávigyorgott hőseinkre.
Azért nem tudok max pontot adni, mert ha ezt megnézzük utána az előző X-men filmeket (kivéve a First Class-t) törölhetjük, mert így nem történhettek meg a régebbi történések, így azok a filmek értelmüket vesztik, és ez azért engem egy kicsit zavar. Igen igen kell a reboot, de nekem ez azért sok volt így egybe.
Ennek ellenére a film 10/9-es.
És köszönöm ennek a filmnek, hogy végre az évben először nem ríkatott meg. (mondjuk volt egy pillanat amikor nem hiányzott sok)

Remélem tetszett az első különkiadás kritikám. Lehet egyet érteni, vagy nem, nekem ez a véleményem. Ha van hozzáfűzni valód, írd meg nekem kommentben, vagy üziben, vagy keress meg facebookon!
A mai napra ennyi! Akinek felkeltettem az érdeklődését, menjen és nézze meg, mert biztosan nem csalódik!

Nem hiszem, hogy túl sok ember lenne ezen a földön akit hasonló dolog ért, mint engem. Ha igen az keressen fel, legalább valaki együtt érezne velem. Nem fogom elmesélni a történetet, nem publikus, akit érdekel megkeres, megismer, és talán egy szép napon megosztom vele, nem kenyerem az önsajnáltatás. Viszont, az már más tészta, hogy ezt a dolgot fel kell valahogy dolgozni. Igen, ha veszteség ér minket, el kell fogadni, és át kell lendülni rajta. De mi van akkor, ha valakinek ez nem sikerül? Ha a seb még mindig tátong, és lassan üszkösödik, és nem tud összeforrni, nincs aki összevarrja sőt az emberek csak tágítják...
most jött el az a pont, amikor elegem lett, hogy folyton gyötörnek az emlékeim, ezen jár az eszem, ha felemlegetik rosszul érzem magam, és legszívesebben elbújnék valahova. Úgy döntöttem szakemberhez fordulok aki tud ezen segíteni. Nagyon kedves, segítőkész, őszinte, és az a legjobb, hogy nem csak te mesélsz magadról, hanem ő is, és nem csak ő kérdez, hanem te is kérdezhetsz ő róla. Kölcsönös bizalom a kulcs- mondta, és teljesen igaza van. A másik lényeges dolog amire rávezetett, hogy én ezt a problémát nem éltem rendesen meg. Nem dolgoztam fel eléggé, nem haltam bele, ahogy ő mondta- nem szakadtál bele eléggé, mert ilyenkor az embernek a taknyába, nyálába kell hemperegnie a fájdalomtól, hogy utána csúszva mászva feltápászkodjon. Engedd, hogy fájjon.- mondta. Ez tehát a lényege, hogy merjünk, és legyünk szomorúak lenni, hogy utána könnyebb legyen elengedni, és túllépni, majd felállni rajta. Nálam ez nem következett be. Erősnek mondtam magam, de még mostanra se tudom kiheverni, és ez bosszant is, frusztrál.  A többieket akiket még rajtam kívül érintett az egész, már rég elfelejtették a dolgot, már csak egy vicc nekik az egész. Az én sebem szivárgóan, néha vérzik, fel feltépődik, és baromira fáj. Azon vagyok, hogy ezt megoldjam, mert akarom, hogy többé ne fájjon, de ehhez az kell, hogy előtte baromira összeessek a dologtól. Az első lépést mindig neked  kell megtenni, neked kell akarni. Csak ajánlani tudom Annát, aki csodálatos, nő, anya, és alakulóban lévő barát. Akinek hasonló gondjai vannak keressen meg, megadom az elérhetőségét.

Tök más:
Vettem tejszínes csokis keksz ízű fehérjeport. Csak annyit mondok, hogy teli van vitaminokkal, és mindenféle király dologgal, a másik, hogy baromira finom. Komolyan várom az esti adagot. Ha lefagyasztanám olyan klassz ízű fagyi lenne belőle:D :3

Holnap érkezik az X-men különkiadás. Addig is lazuljatok erre a számra, én is azt teszem ;)

Elseje van ami azt jelenti, hogy elkezdődött a diétám. 
Amikor felkeltem valahogy mindent újnak láttam. Az járt a fejemben, hogy mától kezdve minden megváltozik, és azon kaptam magam, hogy át állt az agyam. Csoda, de ilyen hirtelen, szinte egyik napról a másikra.( tegnap még simán benyomtam egy tál körömpörköltet, bár nem volt nagy adag de akkor is) ma meg -talán a dátum miatt- egy elhatározás, egy döntés született meg, amire már két hete készülődgetek, de most értünk a komolyabb részéhez. Innentől kezdve nincsen nassolgatás, elejtett fagylaltok stb. Mindent a kiszabott előírt diéta szerint, kisebb változtatásokkal, néha az adag terén, néha maga az étel terén.+ a megfelelő edzés, séta kocogás, úszás. Abban megállapodtam magamban, hogy nem fogok kiborulni, ha egyel több kalória kerül a szervezetembe, de mindennel csak mértékkel.
Gyerekek, mikor összeállítottam édesanyám segítségével a mai menüt, felfedeztem, hogy milyen finomak tudnak lenni olyan ételek, amiket tegnap biztosan nem ettem volna meg. Mondok egy példát: a brokkolit biztosan kihagytam volna egy ételből még tegnap, de ma már vígan rágcsáltam NYERSEN IS! Vagy az ananász állagával nem voltam kibékülve, de ma mikor megkóstoltam hihetetlen finomnak tűnt, nem bírtam betelni vele. Ergo eldöntöttem, hogy egészséges szeretnék élni, ezért egészségesen fogok táplálkozni, és ezek a felfedezések baromi jók voltak ma. Nagyon finomra sikerültek ezek a diétás, egészséges ételek, sokkal finomabbnak, mint képzeltem. Azt hiszem át tudok állni, és igazából nem csak az étkezést, hanem magát az életmódot kell megváltoztatni. Minden fejben dől el, az, hogy igenis megfogom enni ezt a gyümölcsöt/ zöldséget, és aztán igen is kiderül, hogy nagyon finom, az csak hab a tortára, hogy még egészséges is!
Szóval ez egy remek élmény volt, rátalálni az egészségesen élni akaró énemre.

Meg is mutatom miket alkottunk:

A rizses hús alapjának szolgáló párolt borsós csirkecsíkok.

A rizses hús

Párolt brokkoli, répa és karfiol, mozzarella golyókkal. A végére a sajt nagyon gusztusosan ráolvadt :3

Ezt épp nem főztük, csak össze kellett keverni. Túró, natúr joghurt, ananászdarabok, abonett. A vacsorám. Valami Isteni :3

Készült még hal, roston sült csirkemell, és még sok sok párolt zöldség, a következő napokra amikor még Pesten tartózkodom.
 
http://lifetilt.hu/dietak

Ezen az oldalon mindenki megtalálja a saját magára szabott diétát. Érdemes előtte számolásokat végezni, hogy kinek melyik diétára van szüksége. Én az 1800-ast követem a mai naptól. Változatos ételek, nagyon finomak és egészségesek. Csak hajrá!! 
Azt azért leszögezném amit az első bejegyzésemben írtam, hogy ez nem fog összejönni határozott célok nélkül, és akarat hiányában nem fog bekövetkezni a változás. Én nem akarok tovább + 20 kiló túlsúllyal élni. Szép, csinos ruhákat akarok, a leghelyesebb pasit EVER! És én már csak azért is csinálom, hogy egyszer lássam azoknak az arcát, akik egykor elutasítottak, és amikor meglátnak az összes egem akar majd, de már nem fognak megkapni. Az a perc mindent meg fog érni:D Amolyan személyes bosszú:D:D Alig várom az arcotokat fúk ;) És nem utolsó sorban nem akarom, hogy fájjanak az ízületeim, nem akarok cukorbeteg lenni,nem akarok semmiféle betegséget!

Egészen más:
Tegnap megnéztem az X-mEn (igen E-vel...-.-") Az eljövendő múlt napjai c. filmet, és még ülepszik. Remélem holnap este összetudom dobni a kritikát, nem úgy, mint a Pókembernél, ami még mindig ülepszik. Ez a film kevésbé érintett meg, mint a Póki, ez évben az első MARVEL film amin nem bőgtem, de így is rengeteg dolog jutott róla eszembe, amit fontosnak tartok megosztani veletek. Szóval jönni fog egy kritika a közeljövőben.

Még másabb:
Bocsánat a csúnya szavakért, de a magyar közlekedési társaságok bekaphatják a lompost, és üzenem nekik, hogy szarjanak sünt!

Az egy dolog, hogy a buszsofőr ma pokrócot reggelizett, és annak ellenére, hogy egyedül voltam a buszon, nem nyitotta ki az első ajtót, de meg se állt mikor látta, hogy le akarok szállni, a végén még ő morgott...
Aztán tovább tetézte a dolgot, hogy egy nyomorult jegypénztár nem volt nyitva a végállomáson...rendben, oké..vasárnap volt. Morogtam picit, túlélem, visszasétálok, de amikor a MÁV-nál, bejelenti nekem a csaj, olyan stílusban, hogy legszívesebben felrúgtam volna, hogy a félhavi bérlet, csak 5.-étől érvényes, na akkor éreztem, hogy felgyújtom az egész kócerájt.Igen az is fejben dől el, hogy ne égesd fel a Kecskeméti vonatállomást :"D Igen nem ő a hibás, de ennek a nőnek az az igazi ütnivaló feje volt... nem rajta kellett volna kitöltenem a dühöm rendben, de nekem ne húzogassa a száját, amikor én szépen megkérdezem, hogy akkor mégis, hogyan járjak fel még öt napig vizsgázni...? Aztán a telefonos ügyfélszolgálatnál is közölték, hogy már tizenakárhány éve ez a szabály, hogy náluk 5.-én kezdődök a hónap...Ti melyik időszámítás szerint éltek embeer????

MÁV és Volán kéz a kézben úgy szarok ahogy vannak... na csá gyíkok én leléptem....

Elnézést a kisebb dührohamért, gondoltam ez is tanulságos lehet azok számára, akik még naivan  hiszik, hogy ezeknél még némi kedves szó, vagy segítőkézség érheti az embert...

Végezetül de nem utolsó sorban szeretnék eme dallal sok szerencsét kívánni a vizsgázóknak, köztük magamnak is! Hajrá srácok!! <3

Ahogy ígértem nektek, a mai nap sort kerítettem rá, hogy elmeséljem a kerek egy héttel ezelőtt megrendezésre kerülő 10. Képregény fesztivál élményeit. Azért kerítek erre most sort, mert a napok csak úgy repültek, a blogom pedig az után indult, hogy részt vettem ezen az eseményen, de muszáj leírnom mi történt, hiszen nagyon klassz, jó hangulatú, érdekes program volt.

Az eventnek a Dürer Kert nevezetű hely adott otthont, mely mellett (illetve benne) található a Blokk, egy művészeknek kiadott hely. Bandák, zenészek, rajzosok műhelyei, stúdiói vannak itt, egy afféle menedék az alkotni vágyóknak. A Dürer Kert maga pedig hasonló rendezvények helyszíne, mint a mi fesztiválunk volt.
A kapuk tíz órakor szinte pontosan nyitottak.Jó barátom, és mesterem Ákos(a képen fent), aki bevezetett a képregények csodálatos világába kísért el engem. (vagy inkább én őt, nem is tudom) Már kilenckor sikerült odaérni, hogy minél előrébb legyünk az egyre növekedő, és kígyózó sorban. Mikor sikerült bekerülnünk a helyszínre, egy úr kedvesen ingyen képregényt                                                       osztogatott. Én szerencsétlenségemre, He-mant kaptam akit egyáltalán nem ismerek.
(később még kiderül mi lett a sorsa:D)( A képen He-man)Bentebb lépve egyből a piactér felé vettük az irányt, hamar be akartuk szerezni például az újonnan kijött Batman képregényt, illetve le akartunk vadászni néhány New 52-es képregényt, és reménykedtünk benne, hogy találunk párat.(Képen az új Batman) A batman begyűjtése után, körbepásztáztuk az egész csarnokot, míg végül találtunk egy standot, ahol két nagy kartondobozban, fóliatokba csomagolt képregények közül lehetett válogatni, és nagy örömünkre az egyik doboz tartalma szinte csak DC New 52-es képregényekből állt. Hamar kiválasztottuk a nekünk tetszőket. Én egy Justice Lauge 7. számot, és egy Forever Evil 6. számot sikerült elcsípnek. Fizettünk, majd újra nekiláttunk a nézelődésnek. A vásárolgatás közben összefutottam a kedvenc felkonferáló fiúmmal, akik a veterán anime conra járók a Mondoconról ismerhetnek. Név szerint a jó Heiczman Viktorral, aki fényképezni és anyagot jött gyűjteni a beszámolójához.(Képen a nagy mosolyú Viktor) Kis beszélgetés után szintén körbenéztünk a piactéren,  ahol Fekete Danival( Egy Akatsukis Élete) beszélgettünk, megvettük a kiadott képregényét, sőt alá is dedikálta nekünk.( a képen lent) Inkább Ákos barátom beszélgetett vele, én csak egy kétszer közbeszúrtam néhány megjegyzést, mivel egy régi barátnőmmel (Lillával) találkoztam épp akkor össze, akivel jócskán elkezdtünk nosztalgiázni.A hosszas beszélgetést követően részt vettünk egy előadáson mely a külföldi képregényekről szólt, amit egy francia férfi tartott. Jól beszélt angolul, de a kellemes francia akcentusa érződött a beszédén.(a képen lent) Hozott magával többnyelvű képregényt, sőt az egyik német kiadású művet, csak 3D-s szemüveggel lehetett jól megtekinteni, nagyon szépen kijöttek az alakok, a figurák, valóban érdekes volt. Ezt az előadást rögtön követte a Kingpin kiadó igazgatójának az „előadása”.(a képen lent) Azért mondom így, mert annyira volt felkészült, mint egy sík egyes tanuló az érettségin… persze viccesen kivágta magát, és végül érdekességeket is mondott, mesélt a kiadóról, a tervekről, a szerződéskötésekről egyes cégekkel stb. Számomra ez volt a leg információdúsabb előadás.  Ezt követően sétáltunk picit, amikor is sikerült összefutnunk Alteron-nal, a DC filmes csoport szerkesztőjével(facebookon) beszéltünk pár szót, megdicsértem a remek Batman-es pólóját, majd beültünk előadásra.(ismeretségbővítés pipa :D) majd meghallgattunk még egy előadást Galla Miklóstól, aki az angol képregényekről és azok múltjáról beszélt.  Akinek nem rémlik, kiről van szó, annak itt egy kis segítség(+a kép is!):

Az előadás közben beszélgettem két Kriszti barátnőmmel, ők is szintén nagy képregény rajongók, és blogosok.
Ezek után még egyszer körbenéztünk majd távoztunk a helyszínről. lett volna még egy előadás, de azt már nem tudtuk idő szűkében meghallgatni.

Összegzés:
Most sokkal színesebbek voltak a programok, a meghívott vendégek nagyon jók voltak. Jó alkalom volt ez a „bevásárlásra”, és hogy új embereket ismerjünk meg, na meg persze, hogy összefussunk a régi ismerősökkel. A hely nagyon hangulatos volt, bár a nyílt előadásoknál az eső néha bezavart. Az árusok nem voltak annyian, de aki el akarta költeni mindenáron a pénzét, az itt megtehette. Alig várom, hogy újra legyen hasonló rendezvény biztosan ellátogatok rá.
Ja, és, hogy mi lett, He- man sorsa? Amint kiderült, hogy én egy, He - man képregénnyel lettem gazdagabb, a drága Viktor barátom azonnal lecsapott rá, és elcserélte velem, egy Teen Titans számra, aminek nagyon örültem, így He-man is jó helyre került, oda ahol megbecsülik…és tudják, hogy mégis ki a fene…
ma persze Ákos küldött egy nagyon régi dalt, és bemutatta nekem, He - mant. Íme:http://heyyeyaaeyaaaeyaeyaa.com/

Zárás képpen mindenkit buzdítanék arra, hogy jöjjön el a következő találkozóra, biztos vagyok benne, hogy akit kicsit is érdekel a téma, nem fogja megbánni.
Plusz képeket a facebookomon találtok "képregényfesztivál" c. albumban!



Térjünk át a mai, aktuális témánkra. Ma 2014. 05. 25.-én ünnepnap a számomra, hiszen ezen a napon kezdődött el nálam az a téboly, amiben ma is élek. Értem mindezt úgy, hogy az, aki most vagyok az akkor indult. A szenvedélyes szeretet mindenféle film, könyv, képregény, fantasy, anime stb iránt ezen a napon indult el. Akik közel állnak hozzám tudják, mi volt ezen a napon, amit sosem felejtek el, de ez legyen az én és azok titka, akik még visszaemlékeznek hét évvel ezelőttre. Igen, én egy ilyen hibbant tyúk vagyok, hogy ilyen hülyeségeket is megjegyzek. :D XD
Ez számomra talán fontosabb, mint a tényleges szülinapom, úgy érzem, igazán ekkor sikerült, önmagamra ébrednem!
~ „Yo, ho, yo, ho! A pirates life for me!” ~

Üdv az ide tévedőknek!
Örömmel látom, hogy egyre többen vagytok! :D

Kissé megkésve, de végül is ma már itthonról sikerült újra a billentyűzethez ülnöm, és végül is, ez pont így a jó, hiszen mára már megemésztődött az elmúlt nap eseményei.

Kezdjük máris a szerdai nappal:
Iskolai látogatás gyanánt ellátogattunk a transzplantációs intézménybe. Ezt annyira nem fejteném ki, mindent tüzetesen átnéztünk, körbevezettek, érdekes volt számomra nagyon, de nem sok érzelmet váltott ki belőlem. Sokat jegyzeteltem, és tanultam, sok érdekes dolgot láttam. Az már más kérdés, hogy a lelkesedésem miatt hülyének lettem nézve, de sebaj. Ahogy volt osztályfőnököm mondta rám mindig, én legalább akarok valamit az élettől.

Gyorsan lenyeltem ezt a kellemetlenséget, hiszen a nap fénypontja közeledett, a szinkronszínész találkozó, pontosabban az Így Jártam Anyátokkal c. sorozat szinkronstábjával volt egy kisebb összejövetel, de ami ott ért… :D  Nem csoda, hogy pénteken írom le, ami szerdán ért, mert akkor, aznap leírhatatlan lett volna. Kicsit még ma is a hatása alatt vagyok. Önkéntelenül is elvigyorodom, ha visszaemlékszem. Nagyon izgatott voltam, hiszen az érkező színészekkel még nem volt módom találkozni. Az említett színészek pedig:Závodszky Noémi, Nagy-Németh Borbála, Markovics Tamás, Csőre Gábor, és Fesztbaum Béla, de a rajongóknak nyílván nem kell őket bemutatni, maximum csak arcilag. A rendezvény szerezője Keönch Anna, a „műsorvezető” pedig Szórádi Erika volt. Nagyon jó hangulatban telt az egész, volt nagy nevetés, viccelődés, de a komolyabb témák sem maradtak el. Elsőnek például azt boncolgattuk, hogy kinek mennyire tetszett a sorozat vége (Aki nem nézte végig NE olvasson tovább) vagyis, hogy az anya, Ted felesége meghal. Fesztbaum Béla fejtette ki véleményét nagyon szépen, miszerint neki tetszett a végkifejlet, hiszen a tragédiák által fejlődünk, és tanuljuk meg, hogy előre kell haladnunk, hogy azt kell elengednünk akit a legjobban szeretünk. Markovics Tomi sajnálta Barneyt, a lányok szomorúnak vélték, és megsiratták, Csőre Gábor pedig el volt tévedve-e téren, mert ő hirtelen nem is tudta, hogyan lett vége. Emiatt Markovics Tomi még jó párszor meg is viccelte. Volt szó a szinkronszakmáról, erről legtöbbet a szinkronrendező Balog Mihály beszélt. Mesélt a régebbi szokásokról, de az új módszerekről és a mostani munkafolyamatokról is beszámolt. Beszéltünk még a sorozat egyes részeiről, hogy miért olyan jó ez a sorozat, vagy, hogy mitől lesz különleges. A résztvevők kérdezhettek a színészektől, sőt volt olyan, amikor a színészek kérdeztek tőlünk, szóval igazán nyílt, emberi, közvetlen elbeszélgetésnek voltunk részesei, és ez hihetetlenül tetszett. Annyira jó érzés volt magamhoz közel érezni ezeket a csupa szív, nagylelkű embereket, hogy igazán feltöltődtem szeretettel, ami már nagyon rám fért.

Leginkább Markovics Tomi kifogyhatatlan vigyora villanyozott fel. Ha rá gondolok, felvidulok, elfelejtem milyen nehézségek várnak rám, eszembe juttatja, hogy az emberek tudnak még ennyire jószívűek, kedvesek és szeretetteljesek lenni, és ez reménnyel tölt el. Olyan szeretet bomba volt ez, amit már rég nem éreztem, idő kellett, míg fel tudtam fogni. Kedves szavakat kaptam tőlük, nagy öleléseket. Meg kell mondjam őszintén, már ott a helyszínen is picit elpityeregtem magam  meghatódottságomba, mert ez tényleg hihetetlenül nagy élmény, és megtiszteltetés volt a számomra, ami nem minden embernek adatik meg. Én hálás lehetek, hogy a részese lehettem, és a következő találkozók mindegyikén részt szeretnék venni, mert úgy érzem ők egyfajta gyógyulási folyamatot indítottak el bennem. A szeretet, ami sugárzik belőlük kitöröl bennem minden rossz érzést, és erősebbé tesz. Köszönöm nektek még egyszer az élményt, sosem felejtem el! Anna kedvessége, és közvetlensége pedig különösképpen jól esett, alig várom, hogy újra találkozzunk. ;)
Miután hazamentem még jó pár percig csak bámultam a plafont, emésztettem a történteket, aztán persze sikeresen levezettem a felgyülemlett érzelmeimet a megszokott módon… eh:D
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy sikerült három új lány ismerőssel is megismerkedni, szóval a kapcsolataim is bővültek. Mire nem jó egy ilyen találkozó igaz? :D

Kísérjétek figyelemmel a megosztásaimat bejegyzéseimet Facebookon, mert innentől kezdve mindig meg fogom osztani, hogy mikor kivel lesz találka, mondjuk most véget ér a szezon, de szeptemberben nagyon megfognak szaporodni a rendezvények. Szóval csak figyelmesen! ;)
(További képeket találtok a facebook-os mappámban ugyan ezen a címen ;) )

Néhány mondat a csütörtökről, és a mai napról:

Csütörtökön suli után átjött kedves Kriszti barátnőm, akivel kellőképp el baromkodtunk, és sikerült két fejezetet is előre haladnunk a közös fanficiton-unk-el.  Nagyon jó volt együtt kreatívkodni, ötletelni, és végül két nagyon klassz kis fejezet született. Majd még kell ilyen összeröffenés nyáron is szivi ;) "Ja és... Jafar gyere be ezt nézd meg!" X"DD

Mai nap pedig sikeresen hozzájutottam az én drága kis Benedicht-emhez, egy Afrikai  achát csigához. Nagyon aranyos, még bébi, de ha megnő elég robusztus méretű lesz:D IMÁDOMM:D:D Csak szemléltetem, hogy elvileg mekkora lesz, de ki tudja :D:D Én biztosan nem bánnám:D

Sikerült szépen hazaszállítani, jó néhány cuccommal együtt, ezzel előrehaladva a hazaköltözésben. Már csak jövő héten vár rám egy nagyobb adag pakolás, de végül csak vége lesz ennek a tébolynak, és kezdődik a nyár!! Már alig várom!

Holnap jelentkezem a múlt heti képregény fesztivál beszámolójával. Kövessetek!

I love you guys ;) <3
UI: ma sem maradhatunk napi videó nélkül parancsoljatok ;)
Csak annyit mondhatok: öltözz ki! :D:D Enjoy it!
UUI: Napi időjárás jelentés: iszonyatosan meleg van! :D végre!!!